14. Fejezet

*Te szemszöged *

Louis: Tedd le oda a kanapéra.

Hozott egy kis vizes rongyot, és az arcodra tette. Te nem tértél magadhoz.

Liam: Louis nézd a hálóingét.

Louis: Te jó ég! A baba! Liam nyisd ki a kocsit! Zayn!- ordít fel. Zayn álmosan megjelenik a lépcső tetején.

Zayn: Mi az?

Louis: <Neved> legurult a lépcsőn, és eszméletlen, és véres a hálóinge…. 

Zayn: Te jó ég! Mit csináljunk?

Louis: Liam és én bevisszük a kórházba. Segítenél nekem betenni a kocsiba? 

Zayn: Persze! 

Betesznek a kocsiba. 

Zayn: És most mit csináljak??? Nem akarok itthon várni tétlenül… 

Louis: De pizsamában vagy… 

Zayn: Nem érdekel! <Nevedről> van szó. Olyan mintha a kishúgom lenne. 

Louis: Rendben, ha akarod… 

Zayn: Gyerünk! Harryt és Niallt majd később felhívjuk. 

Megérkeztek a kórházba. Átvesznek a nővérek és azonnal betolnak a műtőbe. 

*Louis szemszöge *

Louis: Már 1 órája bent vannak, mi van már? 

Liam: Tudom, hogy nem könnyű, de próbálj megnyugodni, nem lesz semmi baj! 

Louis: Köszi Liam… 

Fél óra múlva kijön az orvos. 

Louis: Doktor úr! Hogy van <Neved>? 

Orvos: Elnézést ön a rokona? 

Louis: Nem. A vőlegénye vagyok. Tegnap volt az eljegyzés. 

Orvos: Akkor üljön le kérem. <Neved> agyrázkódást szenvedett, és elveszítette a kisbabát. A következő pár hét, esetleg hónap nehéz lesz neki. Éreztessék vele, hogy nem az ő hibája, és hogy mellette állnak. Nagyon sajnálom! Meg se tudtam szólalni. Csak ültem, és fogtam a fejét. 

Liam: Köszönjük doktor úr! 

Zayn: Mikor mehetünk be hozzá? 

Orvos: Most még alszik, de ha felébred, azonnal bemehetnek hozzá. 

Louis: Köszönöm doktor úr! 

Az orvos elment. <Neved> fél óra múlva felébredt. Mind a hárman bementünk hozzá. 

Louis: Kicsim! 

Te: Bocsáss meg! Ügyetlen voltam… 

Louis: Nem a te hibád. Megcsúsztál, és elestél. Most az a legfontosabb, hogy te jól vagy… 

Te: De a baba…
Louis: Majd lesz másik baba… Nekem most te vagy a legfontosabb… Szeretlek…
<Neved> elsírja magát.
Louis: Ne sírj kedves! Itt vagyok! És Zayn, és Liam is… Számíthatsz ránk.
Liam: Te jó ég! Harryt és Niallt elfelejtettük felhívni…
Louis: Felhívnátok őket? Én nem hagyom it <Nevedet>.
Zayn: Természetesen.- Egy puszit nyom <Neved> homlokára, és kimegy. Liam ugyanígy tesz.
Ketten maradtunk. Csak ő -még mindig a világ leges legszebb nője, aki csakis az enyém- és én.

*Te szemszöged*

Louis csak ül az ágy szélén, és csak néz… Bárcsak ne nézne! Bárcsak mondana valamit… Látom rajta, hogy nem nyugodt, csak engem akar megnyugtatni, de belül tombol…
Te: Louis! Hagyd abba! Ne játszd h nyugodt vagy… NEM LEHETSZ NYUGODT!!!
Kiabálnod kéne… Vagy nem is tudom.. de nem nyugodtan ülni…
Louis: Miért kiabálnék szerelmem?
Te: Mert most veszítettük el a babánkat, az én hibámból… Tessék.- Nyúlsz a szekrényhez, és elveszed a jegygyűrűt róla amit a műtét miatt vettek le rólad.- Itt van azt hiszem erre már nincs szükséged…
Louis: Te.. Mégis… Mit…? Tedd vissza!! Az hogy nincs a baba, nem jelenti azt, hogy nem akarlak elvenni, én már azelőtt terveztem hogy eljegyezlek mielőtt közölted hogy babánk lesz… Csak várni akartam még vele, és így is csak 1-2 héttel hamarabb adtam oda mint terveztem… De ha te nem akarod már…
Te: Én szeretlek.. De csalódást okoztam neked…
Louis: Figyelj rám! Ez egy szerencsétlen, szörnyű véletlen volt. Megtörtént nem tudunk rajta változtatni, DE még lehet kisbabánk, nem is egy, akár több is ha szeretnéd. Az, hogy őt most elveszítettük… Szörnyű, de együtt kibírjuk… Rendben??
Te: Igen… Bocsáss meg! Szeretlek!
Ekkor ér vissza Zayn és Liam…
Zayn: Harry, és Niall nemsokára jönnek, kérdezik, hogy hozzanak e valamit…
Te: Nem nem kell köszönöm.. nem maradok sokáig…
Louis: Amint az orvosok elengednek viszlek haza.
10 perc múlva megjön Harry és Niall.
Harry: Hogy vagy?
Te: Szerinted Harry? Elveszítettem a kisbabámat…- elsírod magad.
Harry odamegy hozzád, átölel és bocsánatot kér.
Harry: Bocsáss meg! Csak annyira aggódtam miattad…
Te nem tudsz válaszolni…
A fiúk odamennek, és ahol érnek ott ölelnek.
Louis: Na fiúk.. Elég lesz.. Pihennie kell… Majd még bejöhettek hozzá…
Liam: Igazad van. Megyünk is.. Ha kell valami, szóljatok…
Louis: Fogok… Köszi srácok…
Te: Sziasztok!

*Harry szemszöge *

Alszok… Csörög a telefonom… Ki az a marha akik ilyenkor hív???
Zayn…
Harry: Mi van Zayn?
Zayn: Harry! Baj van! Gyertek e kórházba azonnal! Liam, Louis már itt van…
Harry: De mi történt??
Zayn: <Neved>… <Neved> elveszítette a kisbabát…
Harry: HOGY MI???? Mi történt?- Pattanok ki az ágyból, mintha villám csapott volna meg…- Ez lehetetlen!!!
Zayn: Bárcsak az lenne…
Harry: NIALL!!! ÖLTÖZZ!!!
Niall: Mi van Harry?
Miután letettem a telefont válaszolok Niallnek, bár alig jön ki hang a torkomon..
Harry: <Neved>…- meg kell állnom mert nem tudom kimondani…- Istenem Niall… <Neved> elveszítette a babát…
Niall: Harry.. Ez nagyon- nagyon- nagyon nem jó vicc…
Harry: Ez nem vicc Niall… Zayn most hívott a kórházból… Ő, Liam, Louis már ott vannak <Neveddel> én bemegyek hozzá.. Te jössz?
Niall: Persze! Csak átöltözök…
Harry: Siess… - Én is gyorsan felöltözök… 5 perc alatt elkészültünk, és már pattanunk is be a kocsiba. A kórházban megkerestük őket.
Harry: Hogy vagy?
Te hülye!!! Hogy lenne?? Most veszítette el a kisbabáját, hogy lenne??
Te: Most veszítettem el a kisbabámat… Mégis hogy lennék?
Odamegyek hozzá, megölelem.
A többiek is odajönnek és mind megöleljük.
Louis hazaküld minket. A kocsiúton síri csend.. Senki sem tud megszólalni…
Otthon kitakarítottunk, mikor végeztünk leültünk és csak bámultuk egymást…
A csendet a telefonom csörgése törte meg, este 8kor.
Louis volt az.
Harry: Igen? Baj van?
Louis: Nem, nincs semmi baj… Az orvos azt mondta, hogy holnap még bent tartják, de azután hazajöhet…
Harry: Szeretnél valamit? Mit csináljunk?
Louis: Nem tudom… Teljesen tanácstalan vagyok…Szerintem az lenne a legjobb, ha nem emlékeztetnénk a dologra.
Harry: Rendben… ŐŐŐ Vigyünk be neked valamit?
Louis: Igen 2 váltás ruhát… Nem megyek haza nélküle…
Harry: Rendben, nemsokára viszem…
Louis: Köszi!- letette.
Én is letettem a telefonom, felálltam és felmentem a szobájukba, ahol nem is olyan régen, kerek 1 hónapja megtudtuk a nagy hírt…
Erre most… Még mindig nem tudom felfogni.. Szegény Louis… Szegény <Neved>!!
Gyorsan felkaptam 2 pólót, alsógatyát, zoknit, és egy plusz farmert, betömtem őket egy táskába, már éppen indultam volna, amikor eszembe jutott, hogy <Nevednek> is kéne ruha, amiben majd hazajön..
Nem szívesen turkáltam a cuccai között, de meg kellett tennem. Kiválasztottam az elsőket, amiket találtam, és már mentem is.

13. Fejezet

*A Te szemszöged *

Már egy hónapja, hogy elmondtam Louisnak, hogy apa lesz. Azóta minden nap ő és a fiúk lesik minden kívánságomat.

Egy reggel nagyon fájt a hasam. Gyorsan felhívtam az orvost.

Orvos: Nem hiszem, hogy bármi baj lenne, de azért szeretném megvizsgálni.. Megtenné, hogy bejön a rendelőbe?

Én: Természetesen doktorúr! 1 óra múlva ott vagyok.

Leteszem a telefont és kikászálódok az ágyból. Lemegyek a konyhába, mert már nagyon éhes vagyok. Az összes fiút ott találom, ahogy mint a kis konyhatündérek, nekem készítenek reggelit.

Én: Jó reggelt!

Liam, Zayn, Harry, Niall: Jó reggelt!

Louis: Kicsim! Nem tudtam, hogy már fent vagy- odajön hozzám, és megölel, megcsókol- Jól vagy?

Én: őőő.. Igen.. Persze.

Louis: Ez nem volt túl meggyőző. Mondd el kérlek mi a baj?
Én: Semmi csak egy kicsit fáj a hasam. De már beszéltem az orvossal, és 1 óra múlva a rendelőben kell lennem, hogy megvizsgáljon…

Louis: Kész a reggelid, amint megetted, és átöltöztél mehetünk is.

Megcsókolom.

Én: Köszönöm szívem.

*Louis szemszöge *

A fiúkkal reggelit készítünk életem szerelmének. Egyszer csak felcsendül a kedvenc csilingelő hang.
Te: Jóreggelt!
Én: Kicsim! Nem tudtam hogy már fent vagy.- odamegyek és megölelem. Érzem, hogy reszket, ezért megkérdezem.- Jól vagy?
Te: ŐŐ.. Igen… Persze.

Én: Ez nem volt túl meggyőző. Mondd el kérlek, mi a baj?

Te: Csak egy kicsit fáj a hasam. De már beszéltem az orvossal, és 1 óra múlva a rendelőben kell lennem, hogy megvizsgálhasson.
Én: Kész a reggelid. Amint megetted, és átöltöztél mehetünk is!
Megcsókol és nekilát a reggelinek, de a felénél abbahagyja, és közli, hogy nem kívánja. Inkább felmegy és átöltözik. Amint elindult Niall:
Niall: Megehetem?
Én: Edd!
Niall: Köszi!
Fél óra múlva elindultunk az orvoshoz. Én kint kellett hogy maradjak, mert mindig túl sokat kérdezek, és zavarom az orvost. Jólvan na aggódom!
Mikor kijön az orvostól ragyog az arca.
Én: Na?
Te: Minden rendben. Csak egy kis fájás. Ez természetes.
Én: Akkor megnyugodhatunk?
Te: Igen.
Én: Akkor menjünk haza, van egy kis meglepim…
Te: Mi az?
Én: Hát majd meglátod.

*Te szemszöged *

Mikor hazaértünk, nem hittem a szememnek. A mindig rumlis ház patyolat tiszta. A fiúk és Claire izgatottan jönnek elénk, mivel látják, hogy mosolygok, megkönnyebbülnek, megölelnek. Majd jelentőségteljesen Louisra néznek.
Bemegyünk a nappaliba, leülök a kanapéra, és várok.

Louis hirtelen letérdel elém, és elővesz egy kis dobozt.

Én: Louis mit…

Louis: <Neved>. Drágám! Szeretlek! Veled szeretnék élni. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Szóhoz se jutok. Elkezdek sírni, és egy igent rebegek. Louis megölel, megcsókol, és az ujjamra húzza a jegygyűrűt.

Egész este buliztunk. Persze csak visszafogottan, a terhességemre való tekintettel…

                                                                        *

Másnap reggel…

Amikor felébredtem, egyből lementem a konyhába, mert elfogott a szokásos éhség. A lépcsőn lefele megbotlottam valamiben, és legurultam. Teljes filmszakadás…

*Liam szemszöge *

Éppen kiléptem a szobám ajtaján, amikor valami csattanásféleséget hallottam a lépcső irányából… Gyorsan odarohantam, és megláttam <nevedet> a földön eszméletlenül.

Én: OMG!!!! LOUIS!!!! SIESS!!!

Louis: Mi a baj? –meglátja, ahogy éppen felemelem <neved>et a földről- Mi történt?

Én: Nem tudom… Épp kijöttem a szobámból, amikor hallottam egy csattanást a lépcső irányából, és megláttam, hogy nincs magánál…

12. Fejezet

*Te szemszöged *

Még csak 2 hete érkeztünk haza a turnéról…
Reggel, mikor felkeltem nagyon rosszul éreztem magam, hányingerem volt, és szédültem is kicsit, stb…
Nem tudom, mi lehet az oka, nem ettem semmi romlottat. Elmondom Lounak, és ő nagyon megijed. De szerencsére sikerül megnyugtatnom. Így lemegyünk reggelizni, farkas étvágyam van… Nagyobb, mint bármikor is lett volna. Eszek, eszek, eszek és eszek, még Niallnál is több kaja van előttem… De hirtelen megint elkap a hányinger, és most sajnos jön is…
Louis azonnal elvisz az orvoshoz. Az orvos kiküldi Louist a vizsgálóból, mert túl sokat kérdez, és zavarja a vizsgálatot. Amikor kimegyek a rendelőből egyfolytában a padlót bámulom, ne tudok, nem merek Louis szemébe nézni… Nem tudom sírjak e vagy nevessek az örömtől vagy éppenséggel a rémülettől…
-Louis: Mit mondott az orvos kicsim?
-Én: Kérlek Louis menjünk haza…
-Louis: Rendben, de mi a baj??- kérdezi aggodalmasan.
-Én: Majd elmondom, de nem itt…
Úton hazafelé csendben vagyok, nem tudok megszólalni, Louis pedig gondolkozik, hogy mégis mi lehet a baj… De nem kérdez többször, nem akar felizgatni… Annyira szeretem.
Végre hazaértünk… Kirobbanok a kocsiból, és berohanok a házba, ügyet se vetek a többiekre akik kérdőn néznek utánam (azért vannak ott mert közös a ház) egyenesen a fürdőszobába megyek, és csak nézegetem magam a tükörben…

*Louis szemszöge *

Beléptem a házba és csak az értetlen arcokat látom…
Liam tudott megszólalni először…
-Liam: Louis mi a baj?
-Én: Nem tudom… Hol van most?
-Zayn: Felrohant a fürdőbe…
-Én: Felmegyek…
-Harry: Mi is mehetünk?
-Én: Tőlem…
Felértünk, és megláttam, ahogy <Neved> a tükörben nézegeti magát…

*A Te szemszöged *

Felértek a fiúk, és a szoba ajtajában állva azt nézték, ahogyan én a tükröt bámulom, és benne magam…
-Louis: Szívem mi a baj?
-Én: Baj? Nincs semmi baj… Vagyis hát nem tudom…
-Liam: Mit mondott az orvos?
-Én: Louis! Jobb, ha leülsz…
-Louis: De miért?
-Én: Csak ülj le, és elmondom…
Louis engedelmesen leült az ágyra, a többiek pedig követték a példáját. Szembeállok velük, és próbálom szavakba önteni, amit az orvos mondott…
-Én: Louis! Én nem tudom hogy mit csináljak… Nevessek e örömömben, vagy sírjak, mert megrémültem, nem is kicsit.. Nem tudom, hogy mondjam el neked…
-Louis: Kérlek életem, nem bírom tovább…
-Én: Louis! Terhes vagyok…

11. Fejezet

*Te szemszöged *


A koncertet követő reggel nagyon nem tetszett. Későn értünk vissza a hotelbe, de megint korán keltünk, hogy elkerüljük az újságírókat. Claire felkeltett hajnali 4 órakkor, pedig 1 órakkor feküdtünk le! Szó szerint bedőltünk az ágyba, és már aludtunk is. Legalábbis én, a többiekről nem nyilatkozok…
Szóval nagy nehezen felkeltem, átöltöztem, egy kényelmes farmert, fehér testhez simuló blúzt és egy pamut poncsót vettem fel. Mondanom se kell a fiúk még így álmosan is kifejezték tetszésüket nemcsak a ruháim irányába, az alakomra is.

Felszálltunk a repülőre, szerencsére Louis túl fáradt volt, hogy kiakadjon, hogy nem ülhet mellém - ismételten… A repülőút nagyon gyorsan eltelt, nyilván, azért mert végigaludtam az egészet. Közvetlenül leszállás előtt keltem fel. Amikor a gép leszállt, és mi végre kicsekkolhattunk Claire jóslatával összhangban csak 1-2 fotós volt a reptéren - ők a nagyon elvetemült fajtához tartoznak - csináltak gyorsan pár képet álmos kis csapatunkról, mi pedig tűrtük és igyekeztünk minél hamarabb eljutni a kocsikhoz. A menetrend pontosan ugyan az volt, mint New Yorkban. Nagyjából berendezkedtünk a szobáinkba (a szobabeosztás is ugyan az volt sajnos…) már amennyire erre a 2 napra érdemes. Utána rövid városnézés, lementünk a tengerpartra is, csináltunk mi magunk is pár képet, a fiúk egyből fel is rakták a twitterre. Még Claireről és rólam is készül, persze mi is egyből posztoltuk, nehogy valamit is megsejtsenek. A rövid tengerparti program után gyors ebéd, sminkes, dedikálás, vacsora, próba, kevéske alvás, hangpróba, sminkes, fodrász, stylist, koncert, kevés alvás és irány a következő állomás, ami nem más mint Dallas. És ez így ismétlődött folyamatosan, 2-3 napnál többet nem töltöttünk egy helyen.

Utolsó állomásunk előtt még benéztünk Las Vegasba, egy interjúra. Az interjú után azt hittem megfojtom Clairet. Drága „nővérkém” leszervezett egy randit Louisnak egy amerikai énekesnővel, név szerint Carly Rae Jepsennel… Louisnak nem volt más választása, el kellett mennie a randira, hiszen a riporterek előtt volt róla szó. Én lerágtam a tíz körmöm. A többiek megpróbáltak nyugtatgatni, szórakoztatni, én még mindig ott jártam, hogy ha a fiúk nem fognak le neki ugrottam volna Clairenek.
Mikor Louis megjött rúzsfoltok voltak az inggallérján, és az arcán is… Én azt hittem meghalok… Felpattantam, és elrohantam, nem tudtam hova megyek, csak el kellett mennem a szobából. Természetesen a telefonom folyamatosan csörgött, kaptam a magyarázkodó smseket. Nem vettem tudomást róluk. Végül Niall nem tudom, hogyan de rám talált a szálloda parkjában, elmondta, hogy mi történt, nagyon kedves volt. Megnyugtatott, hogy nem történt semmi, Louis elmesélte mit csináltak a randin… Elmesélte, hogy elmondta Carlynak az igazat. Carly üdvözöl, és megtartja a titkunkat. Szóval visszamentünk a szőkeséggel a szobába. Újra szent volt a béke, megcsókolt és egyből tudtam, hogy igazat mondott, hogy engem szeret, lehiggadtam. Claire is bocsánatot kért. Nagy nehezen megbocsátottam neki.

Végre körülbelül 1 hónappal indulásunk után elérkeztünk a turné utolsó helyszínére. Los Angelesbe. Claire teljesen megkedvelt, tényleg barátnők lettünk, és egyre könnyebb volt eljátszani, hogy a nővérem. Amikor leszálltunk az LA-i reptéren jött a jól ismert újságíró roham. Miután megszabadultunk a firkászoktól végre bejutottunk a hotelbe. A hotel folyosóján ért az első meglepetés... A szobabeosztás.

- Liam és Harry, 200as szoba. - mondta Claire, mire Hazza és Liam lepacsiztak, és már indultak is a szobába. - Niall és Zayn 201es szoba. - ők is lepacsiztak, és elrohantak. Ezután Claire hozzánk fordult - Na pici hugicám ti mehettek végre egy szobába, ha megígéritek hogy rendesen viselkedtek…
- Köszönjük, köszönjük! - virult ki Louis. - Rendesek leszünk, ígérjük!
- El is várom!! 202es szoba - gyors megpusziltuk mind a ketten, és rohantunk a szobánkba. Mikor felértünk Louis bedobta a sarokba a cuccainkat, és szájával megtámadta az enyémet. Magához szorított és elindultunk az ágy felé. Leült a szélére, én pedig az ölébe, csókunk nem szakadt meg. Mikor hátradőltunk, Louis hirtelen eltolt magáról és a szemembe nézett.
- Biztos akarod? - suttogta aggódóan.
- Tuti biztos. - mosolyogtam rá és ajkaimmal megtámadtam a nyakát...


***


Pár órával később a többiek kopogtattak az ajtón, hogy mennek a szokásos városnéző túrára. Mi egy percig gondolkoztunk, aztán én hoztam meg a döntést.

- Várjatok 20 percet, és mi is megyünk - kiabáltam ki az ajtón keresztül. Kintről hatalmas röhögés hallatszott.
- Siessetek! Az előcsarnokban leszünk. - mondta Claire, majd hallottam hogy elsétálnak.
- Minek kell a 20 perc? - fordult hozzám Louis.
- Hááát… Szeretnék még zuhanyozni egyet… Te nem? - vonaglottam a fürdő felé csábítóan. Louis válasza egy vigyor volt, és utánam jött.
A 20 percből kicsúsztunk, de a többiek megvártak.. Bár ne tették volna…

- 20 perc? Mit csináltatok ti? - szólt Harry mikor megérkeztünk hozzájuk.
- Biztos nem öltözködtek… - röhögött Zayn.
- Zuhanyoztunk, átöltöztünk, rendbe szedtük magunkat stb - mondtam.
- Áááá, értem már... Fürdöttetek… - Harry arcán akkora vigyor volt, hogy azon gondolkodtam hogy fér az arcára.
- Le lehet állni. - mondta Louis majd átkarolt. Mondanom se kell nem álltak le. Egész úton kaptuk a burkolt célozgatásokat, amiket más nem érthetett rajtunk kívül. Nem mondhatnám, hogy zavart volna, olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem, persze semmit nem mutathattunk ki, a látszatot még mindig fent kellett tartani.

Elmentünk a Hollywood felirathoz, megnéztük LA összes nevezetességét, és végül lementünk Venice Beachre. A strandot Claire és én nagyon élveztük, napoztunk, kicsit az óceánban is fürödtünk, a fiúknak már kevesebb móka jutott. A rajongók nem engedték őket élvezni a napot, a bikiniben pompázó Claire és jómagam társaságát. Végre 8 órakkor sikerült visszaindulni a szállodába.
Mikor visszaértünk mindenki gyorsan letusolt, mindenki kivéve Louist, és engem, nekünk valahogy nem ment… Miután felfrissültünk lementünk vacsorázni, mondanom se kell farkas éhes voltam. Majdnem annyit rendeltem, mint Niall. A fiúk fogadtak, hogy meg bírom e enni mindet. Zayn, Hazza, Niall arra fogadtak, hogy nem. Lou és Liam arra hogy igen, Claire tartózkodott. 1 óra múlva csak üres tányérok álltak előttem. Mindenki nagy csodálattal nézett rám.

- Mi van? - néztem rájuk kérdőn.
- Minden elismerésem, hölgyem - mondta Zayn.
- Szép teljesítmény. - szólalt meg Liam is.
- Majdnem annyit ettél mint Niall… - ámuldozott Claire is.
- Jól van, na. Éhes lettem a mai nap után… - Mikor kimondtam, már meg is bántam, Hazzából, Niallből, Zaynből és még Liamből is kitört a röhögés, Claire és Louis csak mosolyogtak. Én fülig elpirultam.

- Na fiúk! Elég legyen. Mindenki minket néz. - szólalt meg szigorúan Claire.
- Eddig is mindenki minket nézett. Már megszokhattad volna. - nevetett még mindig Harry.
- De most egy étteremben vagyunk, ahol viselkedni kéne.
- Rendben. Bocsánat. Fiúk Clairenek tényleg igaza van. Moderáljátok magatokat. - mondta Liam.
- Igenis apu! - tisztelgett Harry, amin mindenki nevetett. A vacsora után mindenki elment a szobájába. Claire még egy kis eligazítást tartott Louisnak és nekem.
- Na figyeljetek. Megengedtem, hogy egy szobában aludjatok, egy ágyban. Szeretném, ha lenne is alvás, mert holnap nehéz napotok lesz Louis, ki kell pihenned magad. - mi hevesen bólogattunk majd Claire elköszönt és végre mi is felmehettünk a szobánkba.

Másnap reggel Hazza keltett minket.

- Ki az ágyból hétalvók! Hasatokra süt a nap! Claire és a többiek mind rátok várnak! - rontott be a szobába.
- Harry! KIFELÉÉÉÉ!!!!
- De miért?
- Mert mondjuk meztelen vagyok, és még álmos?! Egyetek nélkülünk. - mondtam és azt hittem érthető vagyok de nem...
- Na és? Azt az utasítást kaptam, hogy addig nem mehetek el amíg ki nem keltek az ágyból.-jött a kaján vigyorral kísért válasz.
-Hazza! Kifelé! Felkeltünk, és mindjárt ki is kelünk az ágyból, de mind a ketten meztelenek vagyunk. - mondta Louis.
- Na jó. A szoba előtt várok. Kaptok 10 percet.
- De kedves vagy… - forgattam a szemem. Harry nyomott a fejem tetejére egy puszit, és kiment.
- Jó reggelt édes. - puszilt meg Louis. - Jól aludtál?
- Soha jobban. Te?
- Én is.
Harry ekkor bekopogott, hogy még van 9 és fél percünk.. Louis megcsókolt, és felkelt, ahogy a testére sütött a nap, hirtelen kedvem támadt volna visszarántani az ágyra, és csókolni. De ekkor Harold megint bekopogott.
- OKÉ! Mindjárt kész vagyunk! - kiabáltam. Gyorsan felöltöztünk, a körülményekhez képest rendbe szedtük magunkat, és kimentünk Harryhez.
Együtt lementünk a többiekhez, megreggeliztünk. Reggeli után Claire ismertette a programot.
- Na szóval, hölgyek, urak… A mai program: Reggeli után felmegyünk a szobába, és nagyon gyorsan átöltözünk. Ez főleg nektek szól - nézett Louisra és rám - miután átöltöztünk, megyünk a sminkeshez onnan, pedig a plázába, fiúk dedikálás, mi megint vásárolunk, utána egy kiskoncert egy másik plázában. Onnan fotóshoz, csinálunk 1-2 képet. Utána megnézzük a koncert helyszínét. És konkrétan ezzel befeleződött a mai nap.
- És mikor eszünk közben? - szólalt meg Niall eléggé idegesen, amiatt, hogy Claire kihagyta a legfontosabb dolgot... a kaját...
- Majd beiktatjuk azt is.
- Köszi!

Gyorsan felmentünk a szobáinkba, és sikerült Louisnak és nekem leghamarabb elkészülnünk.
A nap hátralevő részében sajnos nem lehettünk olyan közel egymáshoz amennyire szerettünk volna. Pedig minden porcikám azt kívánta, hogy hozzá érhessek, hogy a karjaiba zárjon.
Végre sok órás szenvedés után gyorsan megvacsoráztunk, és siettünk a szobáinkba, az az igazság, hogy olyan fáradtak voltunk, hogy beledőltünk az ágyba és egymás karjaiban aludtunk el.

Másnap reggel Niall keltett. A kis szőkeség sokkal finomabban keltett minket, mint Hazza szokott, csak bekopogott, és amikor nem kapott választ bejött, és megsimogatta az arcunkat, énekelt nekünk. Erre már a többiek is bejöttek, és vele együtt énekeltek. Felkeltünk, átöltöztünk, mivel a tegnapi ruhánkban aludtunk el, és együtt mint egy nagy család jókedvűen mentünk le reggelizni. A reggeli után jött a szokásos, Claire elmondta a programot. Ami a tegnapi után sima ügy volt.

- Na gyerekek, ma csak annyi dolgunk lesz, hogy: hangpróba, sminkes, fodrász, koncert, és a koncert után egy bejelentés... - Mindannyian értetlenül bámultunk Clairere.
- Mit kell bejelenteni? - kérdezte Zayn.
- Mikor elindultunk azt mondtam, hogy ha a "kishúgom" és Louis kibírják a turné végéig együtt, nem lesz semmi baj akkor a turné végén bejelenthetik, hogy együtt vannak. És a mai nappal véget ér a turné… - mondta gyorsan. Kellett pár másodperc mire felfogtuk mit is mondott.
- KÖSZÖNJÜK CLAIRE! - ugrottam a nyakába, Louis pedig követett.
- Naaa ne nyomjatok össze!! És amúgy is magatoknak köszönhetitek. - mosolygott.
Reggeli után már indultunk is. Gyorsan pörgött minden. Mire feleszméltem már a tájékoztatón voltunk, és végre felhagytunk a titkolózással. Azt a sztorit persze fent tartottuk, hogy Claire a nővérem. A tájékoztató után felszálltunk a repülőgépre, és először New Yorkba repültünk, majd onnan haza Londonba.

10. fejezet

*Te szemszöged*

Másnap reggel nyűgösen keltem, de nem magamtól. Arra ébredtem, hogy Louis az arcomat simogatja.
- Jó reggelt szépségem! - mosolyog rám Louis, mikor kinyitom a szemem. - Hogy aludtál?
- Jól, csak hiányoltalak magam mellől... - húzódtam közelebb hozzá. - És te hogy aludtál?
- Remekül. Bár jobban aludtam volna, ha a karjaimban tudhattalak volna. - mondta majd megcsókolt. Ekkor Claire belépett az ajtón.
- Khm… Sziasztok! - mondja hűvösen, és miután elváltunk egymástól Louissal, folytatja. - Fél óra múlva reggeli, utána sminkes, fodrász, dedikálás az egyik plázában, utána még egy utolsó hangpróba, megint sminkes, fodrász, és utána koncert.
- Rendben. - mondja Louis, miután felfogta mit mondott Claire.
- 30 percetek van.
- Okééé. Nem akarok paraszt lenni, de akkor szeretnénk kihasználni ezt a fél órát, szóval… - célozgatott Louis, mivel Claire meg sem mozdult.
- Rendben. Fél óra. 1 perccel se több!
- Claire!! Felfogtuk! - Azzal Claire kiment, mi ketten pedig visszafeküdtünk a pihe puha ágyba.

***

A fél óra gyorsan elment, egyik pillanatban még Louist csókoltam, a másikban már ránk is tört Claire.
- Reggeli van! - lépett be szó nélkül. - Jézusom, nem tudtok mást csinálni?!
- Te meg nem tudsz kopogni?! - szólt vissza Boobear.
- Hé, ez az én szobám is, és mondtam, hogy csak 30 percetek van…
- De most kimennél, hogy átöltözhessünk? Vagy tőlem így is lemehetünk, engem nem érdekel ha pizsamában látnak.
- Azt próbáld meg, Tomlinson! 2 perc múlva visszajövök, és ha nem vagytok kész, soha többé nem lesz ilyen, világos? - idegeskedett Claire.
- Igen. - mondtam én, mert Louis duzzogott.
- Helyes! - amint kimondta, kiment is ment a szobából. Louisnak nagyon nem volt kedvére az öltözködés, inkább magához húzott és belökött az ágyba, de sikerült meggyőznöm.
- Louis... Emlékszel, nem lesz több szabadidőnk, ha nem készülünk el... Már csak fél percünk van. - Louis válasza csak egy halk morgás volt. De végül elkészültünk. Mikor megjelentünk Claire kíséretében, aki az ajtó mellett várt ránk, mind a négy fiú arcán megjelent a fülig érő mosoly. A reggeli majdnem ugyan úgy zajlott, ahogyan a vacsora. Niall felzabált mindent az étlapról. Reggeli után minden úgy ment, ahogyan azt Claire előírta, és mivel a fiúknak a plázában lesz programjuk, ezért Claire és én megint vásárolunk, de persze mivel megjelenünk a nyilvánosság előtt minket is átalakítanak. Egy kicsit.
- Na végre! Azt hittem sose leszünk kész. - sóhajtottam.
- Ugyan már. Nem volt olyan hosszú idő, csak 20 percet töltöttünk bent a sminkesnél. - mondta Claire, mintha tök természetes lenne az a tény, hogy egy ember majd' fél óráig ül a sminkesnél csak azért, hogy elmehessen otthonról. - De most nézd meg magad a tükörben…
Elállt a szavam. a tükörből mintha egy filmsztár nézett volna vissza rám. Baromira megérte ott szenvedni.
- Na kíváncsi vagyok Louis mit fog szólni - nevettem fel.
- Mindjárt megtudjuk. - mondta Claire mosolyogva (?) és ekkor megfordultam és tekintetem találkozott Louiséval. Szája tátva maradt, pár másodperc múlva meg is tudott szólalni.
- Gyönyörű vagy kicsim! - kiáltott fel.
- Köszönöm! - pirosodtam el.
- (Neved) eddig is szép voltál, de most… hűű... - szólalt meg Louis mögött Harry.
- Hazza! Azért tudjad hol a határ… - fenyegette Louis Harryt, de mindenki csak nevetett.
- Fiúk, elég! Indulnunk kell. - csitította le a többieket Claire.
- Rendben! Claire, ülhetek a „testvéred” mellé? - indultunk el a kocsi felé. Claire nyögött egy 'jó'-t, majd vagy százszor rászólt Louisra, aki folyamatosan ölelgetett, csókolgatott, hogy vigyázzon, még a végén elkeni a rúzsom, vagy tönkreteszi a hajam. A többiek csak jót nevettek, és bevallom kissé engem is szórakoztatott a műsor.

***

Megérkeztünk a plázába. Kiszálltunk a kocsiból, és már villogtak is a fényképezőgépek. Claire szorosan magához ölelt, és a fiúk közrefogtak minket, pózoltunk, majd elindultunk az épületbe. Az épület közepén állt egy hosszúkás asztal, a fiúk Paul kíséretében odamentek, és mosolyogtak, aláírásokat osztogattak, Claire és én pedig elindultunk a legdrágább ruha és ékszerboltok felé. Nem tudom miért, de most nem voltam vásárlós hangulatban, így 'csak' 3 szatyor ruhát és 3 fülbevalót, nyakláncot, gyűrűt vettem, azokat is Claire unszolására. Mikor végre vége lett a dedikálásnak, elindulhattunk. Gyorsan beiktattunk egy ebédet Claire napirendjébe, mert Niall szokás szerint éhes volt. Miután mindenki végzett az adagjával visszaültünk a kocsiba, és a koncert helyszínére hajtottunk. Nem tudom hogyan, de ez a hely valahogy nagyobbnak tűnt most, mint tegnap este. A fiúk elénekeltek pár számot, majd mentünk újra a sminkeshez, fodrászhoz. Mikor ott végeztünk, elkísértük a fiúkat a stylist „szobájába” és ott kiválasztottuk közösen, hogy mit viseljenek a fiúk. Mire mindennel végeztünk elérkezett az idő, hogy a fiúk a színfalak mögé menjenek. A rajongók már ordítoztak, sikítoztak, a fiúk pedig kirohantak a színpadra, de mielőtt Lou kiment volna adott egy csókot, s ezzel elnyerte Claire rosszalló pillantását. Claire és én végigálltuk a koncertet a színpad mögött, nem szóltunk egymáshoz. De nem is baj, mert így legalább élvezhettem a fiúk hangját.

***

A koncert végén a fiúk még fogadtak az öltözőben egy riportert.
- Fiúk, ez a koncert csodálatos volt. - mondta a riporter.
- Köszönjük. - mondták egyszerre.
- Milyen érzés itt lenni? Amerikában, az amerikai rajongókkal?
- Nagyszerű! Imádjuk a rajongóinkat. - mondta Harry.
- Louis, ha megengeded most téged kérdeznélek…
- Csak tessék. - mosolygott rá a riporterre Louis.
- Tegnap kaptam egy képet, amin ez a csinos fiatal hölggyel sétálgatsz a Central Parkban…
- Igen…
- Van valami köztetek? Mert a képen is látszik, hogy elég közel álltok egymáshoz…
- Tudja, ő Claire húga, és rosszul volt, friss levegőre volt szüksége, és mivel Clairenek a turnét kellett hogy intézze, én kísértem el sétálni a parkba, nehogy valami baja essen. - mondta Louis a betanult szöveget.
- Tehát akkor nincs semmi köztetek?
- Semmi. Csak testvéri szeretet. - na jó, ez még nekem is gáz volt hallani. Ennél jobbat nem tudott hazudni?!
- Köszönjük, mára ennyi volt! - zárta le az interjút Claire, gondolom a kellemetlen téma miatt.
- Én köszönöm. - mondta a riporter , azzal fogta magát és kiment. Claire nem mondott semmit az előbb történtekről. Legalábbis az öltözőben. A kocsiban más volt a helyzet…
- Hát ez meredek volt… De ügyesek voltatok, nem árultatok el semmit.
- Claire! Nem fog sokáig menni! - aggodalmaskodott Louis.
- Nyugi, csak a turné végéig bírjátok ki, utána tőlem bejelenthetitek.
- Rendben. Szeretlek kicsim - fordult hozzám.
- Én is téged! - mondtam, és úgy tűnt ez az utolsó mondat, mert közben visszaértünk a szállodába. Felmentünk a szobáinkba, és lefeküdtünk aludni, mert másnap korán kellett kelnünk, mert indultunk a turné következő helyszínére. Miamiba...

9. Fejezet

*Te szemszöged *

Elindultunk sétálni Louissal és mivel még sose jártam New Yorkban, hagytam hogy ő vezessen. Hát... így se jártunk jobban. Miután háromszor eltévedtünk, sikerült eljutnunk észrevétlenül a Central Parkba. Sétálgattunk, beszélgettünk, élveztük, hogy „szabadok” vagyunk, nincs egy kamera se, nincs Claire se… De elkiabáltam. Egyszer csak egy alakot pillantok meg a fák között...
- Louis! Van valaki a fák mögött. - mondom halkan, nehogy meghallja az a személy.
- Nem látom… - mondja zavartan Louis.
- Kamera van a kezében… - mondom egyre jobban megijedve. Ekkor Louis is megtalálta szemeivel.
- Akkor forduljunk meg szépen, természetesen, mintha csak beszélgetnénk, ismerkednénk. - mondja Louis teljesen nyugodtan, miközben kezét vállamra rakja, és óvatosan megfordít és tol.
- Rendben. - sóhajtottam, és elkezdtem lassan sétálni. Ekkor viszont a park másik oldalán észreveszek egy nagy csapat sikítozó lányt, akik épp felénk tartanak. Mielőtt meg tudtam volna mukkanni, azon kaptam magam, hogy ki vagyok túrva, mert a többi lány körbevette Louist, autogramot kérnek tőle, fényképeket készítenek, és kérdésekkel bombázzák.

- Louis, Louis! Ki ez a lány? - ordít az egyik.
- Miért sétálgattok kettesben, a parkban? - kérdezi a másik. Pár másodperc kellett, hogy leessen, most rólam van szó.
- Miért álltok ilyen közel egymáshoz? - méregetett egy harmadik, elég ellenségesen.
- Jártok? - ütötte meg a fülemet ez a kérdés a sok másik közül. Nagy valószínűséggel Louis is erre figyelt fel, mert tanácstalanul nézett rám. Itt volt a remek alkalom, hogy bejelentsük a kapcsolatunkat, de ha megtesszük, Claire megnyuvaszt minket.
- Lányok, egyszerre csak egy kérdést. - próbálja csitítani a rajongókat Louis, ami sikeres volt, mert utána csak egy lány szólalt meg.
- Akkor kezdjük ott hogy... - mondja az egyik, szőke hajú lány. - Ki vagy te? - mutat rám.
- Én a menedzserük húga vagyok. - mondtam egyszerűen, de nem hiszem hogy meggyőző voltam.
- Akkor miért sétálgattok kettesben? - vonja fel az egyik szemöldökét az egyik csaj.
- Mert (neved)nek fájt a feje, és én kísértem el, hogy nehogy eltévedjen. - hárított Louis, aminek nagyon örültem, mert erre a kérdésre nem tudtam volna értelmes választ adni.
- És akkor miért álltok ilyen közel egymáshoz?
- Ajj, hagyjatok már békén!!! - gondoltam magamban. Viszont próbáltam nyugodtan beszélni. - Mert nagyon nem érzem magam jól, és Louis azért állt ilyen közel hozzám, hogy ha összeesnék el tudjon kapni minél előbb.
- Szóval akkor nem vagytok együtt?
- Nem. - mondtuk egy emberként Louisval. Erre kisebb hangzavar lett, nekem pedig elegem lett.
- Sajnálom lányok, de vissza kell mennünk a hotelbe, mert a nővérkém meg fog minket ölni. Sajnálom. - mondtam, és elindultam, Louis pedig követett. A lányok felkiáltottak, hogy 'NE!' meg hogy 'Maradjatok még'.
- Bocsi. Majd a koncerten láthattok. - és otthagytuk őket, de a lányok követtek minket. A hotel bejáratánál az őrök szerencsére megakadályozták, hogy a rajongók bejussanak, így csak ketten voltunk a liftben.
- Sajnálom, hogy ez történt.. Olyan tökéletes délután volt…- kezdett bele mondandójába Louis.
- Nem baj. Bocsi, hogy folytattam a hazugságot, nem akartam, de muszáj volt. - vágtam közbe.
- Tudom, semmi baj. - mosolygott rám, és megcsókolt. Kiszálltunk a liftből, és bementünk a Claire-rel közös szobámba.
- Máris visszajöttetek? - lepődött meg Claire.
- Ja. Volt egy aprócska kis probléma… - mondtam félénken.
- Mi történt? - ijedt meg. Segélykérően Louisra néztem, és ő vette az adást.
- Igazából csak annyi történt hogy néhány rajongó letámadott minket. Kérdezgettek hogy miért vagyunk kettesben a parkban, meg ilyenek. - vonta meg a vállát Louis.
- És? Mit mondtatok? - Claire elég feszült volt.
- Hogy a húgod vagyok, és hogy rosszul lettem azért vagyunk csak ketten. És hogy nem járunk. - mondtam, de még így is féltem Claire reakciójától. Claire lehajtotta a fejét, és én már vártam hogy mikor robban a bomba...
- Sajnálom srácok... - mondta halkan miközben felemelte a fejét. Na ez meglepett. - De helyesen cselekedtetek…
- Én nem vagyok benne biztos…- mondta alig hallhatóan Louis, de Claire mintha nem is vette volna észre, elkezd beszélni.
- Na viszont most, ha megtennétek, hogy elbúcsúztok egymástól...
- Mi? De miért? - kapja fel a fejét Louis, épp úgy mint én.
- Mert ha már így tönkrement a kettesben töltött délutánotok, gondoltam elmehetnénk várost nézni mind a heten még így az esti próba előtt. - mondta vigyorogva Claire. Hát, mit ne mondjak, belőlünk nem ezt a reakciót váltotta ki.
- Olyan szívtelen vagy Claire. - mondta Louis undorodva.
- Most miért? A kocsiban ülhettek egymás mellett.
- Fúúú dejó!! - förmed rá gúnyosan Louis, de Claire nem hagy időt neki duzzogni.
- Na sicc, mielőtt meggondolom magam, szólj a többieknek. - Louis szalutált és kiment, de még előtte megcsókolt engem. Miután kiment Claire felém fordult.
- Most megleptél, és nagyot nőttél a szememben hugi…- Ezzel most meglepett, nem tudtam semmit se válaszolni, de nem is kellett mert Claire folytatta - Ha így folytatod, el fogom hinni, hogy nem a hírnévre hajtasz… Most pedig öltözz át. - Azzal kiment a szobából. Szépen lassan elkezdtem ruhát keresni magamnak, amikor kopogtak az ajtón.
- Ki az? - kiáltottam.
- Csak én… - mondta az ismerős hang, és ezzel a lendülettel be is jött. - Mit csinálsz?
- Na szerinted?!
- Tortát sütsz?
- Igen Louis, tortát. Amúgy öltözködök, Claire parancsára.
- Nem kell segítség? - mosolyog huncutan Louis, majd hozzám lép és szenvedélyesen megcsókol. Csókunk egyre forróbb és forróbb, amikor ajtó csapódást hallunk.
- Te mit csinálsz itt Louis? - kiabál Claire idegesen.
- Csak segítek (neved)nek átöltözni. - mondja szemtelenül Louis.
- Szerintem jobban megy neki, ha nem segítesz. Na tűnés. Most! - Louis grimaszolt egyet, majd el is indult kifele. Claire nem szólt egy szót se, én gyors átöltöztem és indultunk is.

A városnéző túra nem volt hosszú. Elmentünk a World Trade Center emlékműhöz,  megnéztük az épülő új tornyot. Elmentünk a Természettudományi Múzeumba, az állatkertbe. Közben természetesen a fiúkat állandóan rajongók vették körül, és valószínűleg készült egy-két lesifotó is. Így Claire és én a háttérben maradtunk. Claire nem tette szóvá a szobában történteket, így én se. A túra végén Claire visszaküldte a fiúkat a hotelbe készülődni, pihenni, mi pedig elmentünk ruhákat nézegetni. Találtunk egy-két szép ruhát, melyek közül kettőt meg is vettem, Claire úgy tűnt nagyon nem lelkesedik a programért, de amikor visszaértünk a hotelbe, és találkoztunk a fiúkkal a vacsora előtt, a fiúk kérdésére mi szerint „Milyen volt a shoppingolás lányok?” azt felelte, hogy ő nagyon élvezte, és jó velem vásárolni. Hát jó..
Ezután lementünk az étterembe, Louis udvariasan kihúzta nekem a széket, és már éppen ült volna le mellém, amikor Claire közbeszólt.
- Louis te velem szemben ülsz. Harry te Louis mellett. (Neved), te Zayn és köztem. Liam Louis és Zayn között, Niall, te a másik oldalamon... - parancsolgatott Claire, mire Louis kirobbant.
- Ó nemár Claire! Most szívatsz?
- Nem, nem szívatlak. Ha nem vetted volna észre csomó fotós van a teremben és...
- És?! Miből következik az hogy ha (neved) mellett ülök akkor kiderül hogy járunk?!
- Egy, kettesben sétáltok a parkban. Kettő, nem tudod fékezni magad.
- Mivaaan?- kiabál Louis, de ekkor eszébe jut hogy mások is vannak az étterembe, így átvált ideges suttogásra. - Ez nem is igaz!!
- Nem? Akkor mi volt az a jelenet a városnézés előtt? - Érzem, hogy fülig elpirulok, inkább engedelmesen átültem a Claire által kijelölt helyemre, és jeleztem Louisnak, hogy tegyen ő is így.
- Nagyszerű! Akkor nézzük az étlapot, és együnk. - ült le Claire is.

A pincér azonnal ott is termett, és felvette a rendelést. Kicsit nagyon nézett, amikor Niall rendelt, ugyanis ír barátunk majdnem az egész étlapot felsorolta.
- Niall, elég lesz! Vacsora után ne feledd próba van… - figyelmeztette a szőkeséget Claire.
- Pont azért. Kell az energia! - erre mindenki felnevetett, kivéve Claire.
- De nehogy rosszul legyél nekem... - dünnyögte , de Niall erre csak vigyorgott. 20 perc múlva már hozták is az ennivalót. Nem is vettem észre, hogy mennyire éhes vagyok, amíg el nem kezdtem falni a kaját, úgy mintha 1 hete nem ettem volna.
Egy órával később már a másnap esti koncert helyszínén voltunk, és a fiúk próbáltak. Claire és én pedig néztük őket
- Sajnálom, hogy ha a vacsoránál kellemetlen helyzetbe hoztalak. - mondta halkan a 'nővérkém'.
- Nem történt semmi, csak nem értem miért baj, ha Louissal… Tudod…
- Mert… Nem is tudom.. Talán azért mert indultunk volna várost nézni, és átöltözni küldtelek, erre egymásnak estek Louisval... - mondta Claire, én m,eg csak bólogattam. A próba végéig nem beszéltünk többet. Inkább mind a ketten a fiúkra figyeltünk. Azaz Claire mindegyikre, én csak Louisra. Amikor vége lett a próbának mind visszamentünk a szállodába. Louissal abban reménykedtünk, hogy kapunk egy kis szabadidőt, de sajnos nem így lett. Claire mindenkit az ágyba parancsolt a másnapi koncertre hivatkozva. Így nagy duzzogva mind elmentünk aludni.

8. Fejezet

*Te szemszöged*

Louis nagyon kiakadt azon, hogy menedzserük, Claire hazudott a dedikáláson. Az igazság az, hogy nem igazán tudom, hogyan is kéne a dologhoz állnom, hiszen Claire csak a fiúkat védi, az ő érdeküket nézi, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez lenne a helyes megoldás. És amúgy is mi van akkor, ha rajtakapnak minket a lesi fotósok, ahogy megcsókoljuk egymást, vagy egymásra nézünk, vagy nem tudom… Na mindegy. Megérkeztünk a plázába, ruhákat veszünk nekem a turnéra. Ez izgalmas lesz... Kíváncsi vagyok Claire hogyan fog viselkedni velem. Eddig nem volt túl kedves… A kocsiban nem nagyon szólt hozzám, így elhatároztam, hogy megpróbálok új lappal kezdeni, megismerni őt. Remélem több sikerrel járok, mint első találkozásunkkor.

- Claire, ehhez mit szólsz? - szóltam hozzá kedvesen, miközben a Dolce & Gabbana üzletében sétálgattunk.
- Hát.. Nem tudom. Szerintem nem te vagy, de azért próbáld fel! Meg ezt is, és ezt is. - nyomott a kezembe még vagy 10 ruhát. A következő fél óra abból állt, hogy egyesével felpróbáltam a Claire által kiválasztott ruhákat, amik között akadt egy pár ami tényleg tetszett is, így ezeket megvettük, és már indultunk is tovább.
Amíg sétálgattunk az üzletek között rávettem magam, hogy belevágjak az ismerkedésbe.
- Claire! - szólítottam meg.
- Hm? - fordította felém arcát.

- Tudod.... A megismerkedésünk nem volt túl fényes… - kezdtem bele.
- Hát nem. - vágta rá azonnal.
- Szeretném, ha jóban lennénk…
- Nem ígérhetek semmit. Az én szakmámban nem lehet mindig kedves az ember, előfordul, hogy sokak lelkébe gázolok… - mondta póker arccal.
- Tudom, és elfogadom, de ennek ellenére én szeretném, ha megpróbálnánk. A fiúk kedvéért. - folytattam.
- Amint jobban megismertelek eldöntöm, hogy te azon kevesek egyike leszel, akiket nem bántok, és jóban leszünk, vagy megkeserítem az életedet. - mondta, és nem éppen erre számítottam.
- Rendben… - motyogtam halkan.
- Ide bemegyünk. - mutatott a Zara feliratot viselő butikra, és válaszomat nem várta meg, csak megragadta a kezem és elkezdett húzni. Itt is felpróbáltam még vagy száz ruhát, és ebből körülbelül ötvenet meg is vettünk. Nagy szatyrokkal megpakolva sétáltunk vissza a kocsihoz, és hajtottunk vissza a fiúk házához.
- Te jó szagú.... - kiáltott fel Louis, amint meglátta a szatyrokat.
- Louis, ahelyett, hogy ott állsz, és ámulatod fejezed ki inkább segíts! - adta ki a parancsot Claire.
- Igenis! - azzal átvette a csomagok felét.
- És mégis hogyan fogom én ezt a rengeteg ruhát elpakolni holnap reggelig? - néztem végig a szatyrokon.
- Szerintem megoldod! Holnap reggel 5kor itt vagyok értetek! Jó éjszakát!- mondta Claire, majd kilépett a házból.
- Vagy a legjobb barát nők leszünk, vagy megfojtom! - mondtam, amint kilépett az ajtón. Louis csak nevetett, és elkezdtük felhordani a szobájába a cuccokat, kipakolni a szatyrokból és eltenni őket a bőröndbe. Pár óra elteltével kész lettünk, fáradtan dőltünk az ágyra, és szinte egyből elaludtunk, ez nem csoda, fárasztó napunk volt…

Másnap reggel

4 órakor csörgött Louis órája. Valahogy sikerült kinyomnia, és aludhattunk tovább. Vagyis csak aludhattunk volna, ha…

- ÉBRESZTŐ ÁLOMSZUSZÉKOK!!! NEMSOKÁRA INDULUNK AMERIKÁBA!!!!!! - ugrott be a szobába Harry, majd ránk vetette magát, és elkezdett ugrálni rajtunk.
- HAROLD EDWARD STYLES! AZONNAL SZÁLJ LE RÓLUNK!!! - kiabált rá Louis.
- ESZEM ÁGÁBAN SINCS!! MAJD CSAK HA KIKELTETEK AZ ÁGYBÓL…-üvölti vissza Harry.

Louis megunta a dolgot, és kirúgta Harry lábát, ami nem volt túl jó ötlet, mert így rajtam landolt. Én egy morgás kíséretében levetettem a földre, és fájó karomat dörzsölgettem.
- Na. Ez igazán nem volt szép tőletek. Én tök kedvesen felkeltelek titeket, hogy ne késsetek el mert akkor Claire nagyon ki lesz bukva rátok, erre mi a hála… - duzzogott a göndörke.
- Úr isten! Claire! Louis! Kelj fel! Nem akarom, hogy mégjobban utáljon engem… - kaptam a homlokomhoz. Louis kelletlenül de felkelt. Gyorsan felöltöztünk, ettünk egy-két szendvicset, és már jött is Claire.
- Sziasztok! (Neved), jó a ruhád! - lépett be az ajtón Claire.
- Köszi! Jó a stylistom! - mondtam mosolyogva mire mindenki felnevetett. Jókedvűen indultunk a reptérre, ahol pár rajongó várakozott, hogy autogramot kérjen a fiúktól. Amikor meglátták, hogy én is megyek a fiúkkal nagy suttogás támadt, irigykedő pillantásokat küldtek felém. 

A gépre még várni kellett 20 percet, így a fiúk a sikítozó lányokkal foglalkoztak, én pedig próbáltam nem elaludni, és azon merengtem, hogy milyen jókedvű mindenki, és hogy Claire is milyen kedves volt reggel…
Töprengésemet Claire hangja szakítja meg.
- Gyertek! Felszállhatunk a gépre. - A fiúk gyors elköszöntek a rajongóktól, és elindultunk a kapu felé.

- Huh. Ezaz! Végre felszálltunk a gépre! - gondoltam magadban. - Mostmár nem lehet semmi baj. És nem kell majd színlelnünk a közömbösséget Louissal.
Amint felértünk, Louisval egymás mellé akartunk ülni, és végre kettesben lenni...

- Nem nem! Louis te Harry mellé ülsz. Te hugi, te pedig mellém… - rántott meg Claire. Esküszöm leütöm... De Louisnak sem kellett több, kitört.
- Claire!!! Én (neved) mellett fogok ülni! - emelte fel hangját Louis.
- Nem! Én ülök mellette! - próbálta lezárni a témát Claire.
- De… - folytatta Louis.
- Louis Tomlinson, fogd be a szádat, és csináld azt amit mondok! (Neved) mellettem fog ülni, és ismerkedünk egymással, te pedig Hazza mellett fogsz ülni, és ha most befogod ha leszálltunk a gépről, és kipakoltunk engedélyezek nektek pár szabad órát, persze csak álruhában… - mondta teljes nyugodtsággal Claire.
- Rendben! - duzzogott Louis. - Szeretlek kicsim - nyomott az arcomra egy puszit, majd ledobta magát Harry mellé. Utána a többiek is elfoglalták a helyüket. Nem tagadom, feszült voltam, hiszen Claire azzal az indokkal ültetett maga mellé, hogy meg akar ismerni...
- Lehet belenyugodott, hogy együtt vagyunk Louissal? - gondoltam.
- Na figyelj „hugi”- mutatja az idézőjeleket a kezével – Most pedig alaposan megismerkedünk, és majd a végén eldöntöm, hogy maradhatsz-e Louissal vagy sem!
- Rendben! Kérdezz én pedig felelek! És ígérem teljesen őszinte leszek. - raktam a kezemet a szívemre.
- Ezt el is várom! Akkor az első kérdésem: Hol születtél?
- Magyarországon, (születési helyed)-en.
- Mióta tetszik neked Louis?
- Mikor jelentkezett az X-Factorba, akkor szerettem belé…
- Magyarországon is adták?
- Hát igen, de pár hónappal később mint Angliában.
- Vannak testvéreid? - és csak sorolta, sorolta a kérdéseit, én meg válaszoltam neki. A 8 óra repülőút így egész hamar eltelt. Mire landoltunk Claire az egész életemet ismerte, és azt hiszem, tetszem neki...

Mikor kiszálltunk a gépből fotósok hada vett körbe minket, nagy meglepetésemre Claire magához ölelt, és még egy puszit is adott az arcomra. Nem csak én lepődtem meg, a fiúk arca is csodálkozást tükrözött.
Mikor beszálltunk a kocsiba mindenki mélyen hallgatott pár perc után Claire törte meg a csendet.

- Na ide figyeljetek tubicáim. - nézett Claire Louisra és rám - A nagyközönség előtt továbbra is adjuk, hogy a húgom vagy, de ha a turné végéig együtt maradtok, bejelenthetitek.
- Ki vagy te és mit tettél Claire-rel ?! - mondta Louis meglepődve, de hihetetlenül boldogan.
- Megismertem (nevedet) és rájöttem, hogy nem rossz lány, azt hiszem barátok lehetünk… És ami fontosabb, megtudtam egy fontos körülményt, a minek még utána fogok nézni, de amíg be nem bizonyosodik, hogy hazudott hiszek neki. - mondta Claire. Eközben odaértünk a hotelhez. Kiszálltunk, és bementünk a szállodába. Claire bejelentkezett a recepciónál. Felmentünk a legfelső emeletre, és ott Claire elmondta a szoba beosztást.
- 906-os szoba: Zayn és Liam.
- YEAH! - kiáltott fel Zayn majd lepacsiztak Liammel.
- 907-es szoba: Harry & Niall.
- Yes sir! Vagyis yes miss! - mondta Harold.
- Mivel az emelet csak a miénk, ti ketten mehettek egy szobába…- mondta Claire nekünk.
- Köszönöm, világ legjobb menedzsere! - vigyorgott Louis.
- ... amíg nem lesztek rosszak… - folytatta Claire.
- Ígérem jók leszünk! - mondtam.
- A tietek a 908-as szoba. Na sipirc! - intett Claire. Azonnal bevettettük magunkat a szobába, és már éppen örültünk volna, hogy kettesben vagyunk, amikor Harry toppant be a szobánkba.
- Harry! Tünés!!!!!! - kiáltot fel Louis.
- Azt hiszem van egy kis probléma… - mondta Harry, majd megjelent mögötte Claire.
- A recepción azt mondták miénk az emelet, de mégsem. Van itt két riporter is, szóval Louis neked át kell menned a 909-es szobába, vagy Harryékhez a 907-es szobába… Sajnálom! - mondta Claire.
- NEMÁR!! - nyögte Louis szenvedő arccal.
- Louis jobb, ha azt teszed, amit Claire mondd. Ne feledd, nem ez az egyetlen szálloda, ahol megszállunk, majd lesz olyan is, ahol aludhatunk együtt… - simogattam meg a hátát, de az 'aludni' szón Harry röhögőgörcsöt kapott, én pedig hozzávágtam az első párnát, ami a kezem ügyébe került.
- Rendben. – mondta kedvtelenül Louis, megcsókolt majd kiment Harry kíséretében.
- Tényleg sajnálom! - mondta Claire, és tényleg hallani lehetett hogy így van.
- Semmi baj. Nem a te hibád. - mondtam, ő pedig rám mosolygott és kiment a szobából. Kipakoltam a bőröndömből, és mikor végeztem, átmentem Harryék szobájába.
- Na, mehetünk sétálni Louis? - álltam meg az ajtóban, Louis válasza pedig csak egy mosoly volt, átkarolt, és elindultunk sétálni....