----
Beültetek Louis kocsijába. Mielőtt elindultatok, kezei közé vette az arcodat és gyengéden megcsókolt. Elindultatok a belváros felé. Egy nagyon elegáns étterem előtt áltatok meg, ahol meglepően nem várakozott senki.
- Nem fognak felismerni egy ilyen felkapott helyen? - kérdezted mielőtt kiszálltatok volna a kocsiból.
- Majd meglátod... - rántotta meg vállát majd gyors kipattant a kocsiból. Átrohant a te oldaladra és kinyitotta az ajtót.
- Hölgyem... - segített ki a kocsiból, majd átkarolta a derekadat és elindultatok az étterem felé.
Amikor beléptél a hatalmas épületbe, üresség fogadott.
- Nemhogy azt hidd hogy zombiapokalipszis van... - magyarázkodott Louis, mikor meglátta a zavarodott arcodat. - Kibéreltem a helyet. Gyere, ott van az asztalunk.
Louis elvezetett az étterem legeldugottabb részébe, ahol egy gyönyörűen kidíszített asztal várt titeket. A szobát gyertyákkal rakták körbe, így tökéletesen meg volt világítva lámpák nélkül is. Louis odament az asztalhoz, kihúzta a széket, te pedig leültél rá. Louis leült a veled szemben lévő székre.
- Tudod ez a nap nekem nagyon sokat jelentett… - kezdett bele Loui.
- Nekem is.- vágtál közbe.
- Azt hittem ki fogsz borulni a fiúk rengeteg hülye kérdésétől…- nevetett magába, valószínűleg eszébe jutottak a fiúk.
- Nem… Természetes, hogy mindent meg akarnak tudni rólam, ha a legjobb barátjuk randizik velem. - mosolyodtál el te is. - De egy kérdést nem tettek fel…
- Tényleg? Mi lenne az? - kíváncsiskodott Louis.
- Hogy mennyire kedvellek... - hajtottad le a fejed.
- Azt hiszem ez a számukra egyértelmű, hisz ha nem kedvelnél, nem viselted volna el a hülyeségeiket. - mondta magabiztosan, de utána megtorpant. - Ugye?
- Igen. - mondtad egyszerűen.
- Szóval kedvelsz engem? - kérdezte meg még egyszer, és hangjában még mindig érezni lehetett egy kis bizonytalanságot.
- Hogy a frászba ne?! Most fejtetted ki az előbb… - nevettél fel Louis arcát látva.
- Igaz… - mosolyodott el.
- És te kedvelsz engem Louis? - kérdezted meg félénken.
- Igen… Biztos nem hallottad amit az ajtóban mondtam nekik… - mondta.
- Tényleg nem… Mit mondtál? - kíváncsiskodtál de Louis megrázta a fejét.
- Mindegy. - nevetett fel. - Most pedig együnk, mert ahogy látom majd éhen halsz.
Mire végigmondta a mondatot, mint egy varázsütésre megjelent egy pincér, és hozta a kajátokat. Fenséges volt. Neked mégis a desszert ízlett a legjobban. Louis csókja.
A vacsora után táncoltatok egy kicsit, majd Louis kikísért az étterem teraszára, ami szintúgy ki volt díszítve. Leültetek a kényelmesnek tűnő kanapéra és onnan néztétek a csillagokat. Éjfél körül felmentetek az étterem felső szintjére, ami egy hotel volt. Louis bekísért egy szobába, amiben volt egy hatalmas ágy és pár szekrény. Te a kimerültségtől szinte azonnal elaludtál, Louis pedig csak gyönyörködött benned, amíg aludtál, majd magához ölelt, és ő is elaludt.
Másnap reggel...
Arra ébredtél, hogy valaki birizgálja a hajad, és simogatja az arcod. Felnézel és meglátod, hogy Louis az. Rámosolyogsz és ő is visszamosolyog rád, majd megcsókol. Csókotok hosszú, érzéki. Mikor Louis kicsit eltávolodik tőled, te azonnal visszahúzod, és szorosan magadhoz öleled, mintha többé nem akarnád elengedni. Elkezded vetkőztetni… De ekkor Louis hirtelen abbahagyja a csókot és kibújik ölelésedből.
- Ne…- tolt el magától.
- Rendben. Bocsáss meg.
- Ne érts félre… Akarom, csak... Szerintem ennek még nincs itt az ideje. - simogatja meg az arcod.
- Rendben, megértem... - Louis rád mosolyog és megcsókol.
- Nem vagy éhes?
- De! Nagyon… - nevetsz fel. Felkelsz, megöleled.
- Gyere. Kész a reggelid.
- Köszönöm! - nyomsz egy puszit az arcéra, majd neki is látsz a Louis által készített, finomnak látszó reggelinek.
Evés után elkészülődtél, és Louis hazavitt.
